WassAlbertMűvelődésiKözpont

„hagyományt örökíteni és a jövőt szolgálni”


Kisbéri Városi Könyvtár




Fehérlaposok.jpg

A Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából 
FEHÉRLAPOSOK című rockopera Kisbéren!

Kisbéren, a Lovarda-tér ad otthont 2019. június 2-án 20 órai kezdettel a Fehérlaposok című rockopera bemutatójának.

 

A komáromi Magyarock Dalszínház megalakulása óta kiemelten kezeli a magyar történelem kevéssé ismert időszakainak feldolgozását, és bemutatását a nagyközönségnek zenés darabokon keresztül. Ennek a törekvésnek egyik legfontosabb eleme a Fehérlaposok című rockopera kulturális missziója is, mely az 1947-es felvidéki kitelepítésnek állít emléket a zenés színház eszközeit felhasználva. 


Másik Lehel és Vizeli Csaba Fehérlaposok című rockoperája Varga Miklóssal, Csengeri Attilával, Laklóth Aladárral, Makrai Pállal, Gerdesits Ferenccel főszerepben nagy hiányt töltött be a magyar zenés darabok sorában, hiszen egy alig ismert történelmi kort jelenít meg. A darab egyáltalán nem illeszkedik a szórakoztató zenés előadások sorába, de ettől függetlenül nagyszerű utat járt már be a Felvidéken és rengeteg magyarországi településen is. 
Kisbér Város Önkormányzatának ünnepi rendezvényére a belépés díjtalan.

Címke:

Tisztelt közönségünk!

Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy a korábbi "Kaviár és Lencse" című előadásra teljes áron értékesített jegyek utáni kedvezmény a december 8-án sorra kerülő "Csókos asszony" című operett előadáson vehetők igénybe.

Címke:
Plakát

SLÁGER SZÜLETETT

válogatás Máté Péter, Cserháti Zsuzsa és Szécsi Pál dalaiból

18 órától előadja a Vidám Arcok Produkció

19 órától színpadon a LILLA ÉS A XX. SZÁZAD

- válogatás a XX. század legismertebb slágereiből –





2018. november 10. ( szombat ) 18 óra

kapunyitás: 17 óra

WASS ALBERT MŰVELŐDÉSI KÖZPONT ÉS VÁROSI KÖNYVTÁR

KISBÉR

jegyár: 1500 Ft

Címke:
Plakát

Meghívó



„A bennem felbukkanó képek egyre gyakrabban történetekké fűződnek össze megállíthatatlanul.”



Szeretettel meghívjuk Önt és Családját, barátait Érsek Erzsébet súri származású, Tatán elő „tanár és jógaoktató, emellett szenvedélyes futó, bringás…”, könyvtárunk egykori gyakornoka író-olvasó találkozójára

Helyszín: Wass Albert Művelődési Központ és Városi Könyvtár, Kisbér
Időpont: 2018. november 8. 16.30

"Szeretettel várok minden érdeklődőt a kisbéri könyvtárba, ahol beszélgetünk az utakról, a döntéseinkről, életünk fordulatairól. Közösen kibogozzuk mit jelent számunkra egy jó történet és hogy segíthet egy jó mese akár a legnehezebb élethelyzetben is." /Érsek Erzsébet/

Címke:
Plakát

REPUBLIC! REPUBLIC! REPUBLIC!



Bódi László - CIPŐ emlékkoncert a WAMK-ban!



2018. november 16. 19 óra

jegyár: 2000 Ft

jegyfoglalás a 34/353-903-as telefonszámon

Címke:
Plakát

MACSKAFOGÓ (musical 2 felvonásban)

2018. november 17. 18 óra 
WASS ALBERT MŰVELŐDÉSI KÖZPONT ÉS VÁROSI KÖNYVTÁR
KISBÉR

jegyár: 2500 Ft

zeneszerző: Szikora Róbert
szöveg: Szikora Róbert - Valla Attila

Grabowski MÉSZÁROS TAMÁS/PAPP CSABA
Tájföl GOMBÁS ÁDÁM
Safranek BALOGH ATTILA/KATONA ZSOLT
Holly TAR GABRIELLA
Elnök MAKRAI PÁL
Miss Gatto KUCZMANN ÁGNES/ESZLÁRI JUDIT
Cicó MÁSIK ANITA
Samu MÁSIK ÁBEL
Lusta Dick BÁNFI CSABA/GÁL LÁSZLÓ
Billy BENE ZOLTÁN
Buddy PETŐCZ ANDRÁS
Cookie ENYINGI ZSÓFIA
Tissy TÓTH DOROTTYA
Edlington FECSKE DÁVID
Maxi Pocak KRNCAN MILÁN
M. N. Taal, Pedro, Csapos SZABÓ DÁVID
Macsó KALMÁR BARNABÁS


Pirotechnika: Kubovics Attila
Díszlet: Cseh László, Kollárik Péter, Takács Emil
Jelmez: Másikné Vizeli Anita, Vizeli Réka
A rendező munkatársa: Kovács Anna
Koreográfus: Bakó Gábor
Rendező: Vizeli Csaba

Leírás: 
A Ternovszky Béla által rendezett Macskafogó igazi kultuszfilm, minden idők egyik legsikeresebb magyar rajzfilmje,– Szikora Róbert és Valla Attila szerzőpáros keze alatt – musical formájában éledt újjá. 
Varázslatos dalok könnyfakasztó humorral fűszerezve, akciódús történetben tárják elő a kultikus szereplők (Mr. Tájföl, Safranek, Lusta Dick) és új partnereik kalandjait. Az 1986-ban készült rajzfilm mit sem vesztett a népszerűségéből. A macskák és az egerek közötti gengszterháború már a végső összeomlás szélére sodorja az egereket, de Grabowski, a kiégett titkos ügynök egér, önként vállalt száműzetés után elindul Pokióba, hogy megmentse az egértársadalmat és kiszabadítsa az elnök elrabolt leányát. A macskaszindikátus vezetője patkány kommandót indít üldözésére, melynek során macska-egér barátságok, nagy szerelmek és véget nem érő kalandok kísérik szereplőinket.

Címke:
Plakát

MACSKAFOGÓ (musical 2 felvonásban)

2018. november 17. 18 óra 
WASS ALBERT MŰVELŐDÉSI KÖZPONT ÉS VÁROSI KÖNYVTÁR
KISBÉR

jegyár: 2500 Ft

zeneszerző: Szikora Róbert
szöveg: Szikora Róbert - Valla Attila

Grabowski MÉSZÁROS TAMÁS/PAPP CSABA
Tájföl GOMBÁS ÁDÁM
Safranek BALOGH ATTILA/KATONA ZSOLT
Holly TAR GABRIELLA
Elnök MAKRAI PÁL
Miss Gatto KUCZMANN ÁGNES/ESZLÁRI JUDIT
Cicó MÁSIK ANITA
Samu MÁSIK ÁBEL
Lusta Dick BÁNFI CSABA/GÁL LÁSZLÓ
Billy BENE ZOLTÁN
Buddy PETŐCZ ANDRÁS
Cookie ENYINGI ZSÓFIA
Tissy TÓTH DOROTTYA
Edlington FECSKE DÁVID
Maxi Pocak KRNCAN MILÁN
M. N. Taal, Pedro, Csapos SZABÓ DÁVID
Macsó KALMÁR BARNABÁS


Pirotechnika: Kubovics Attila
Díszlet: Cseh László, Kollárik Péter, Takács Emil
Jelmez: Másikné Vizeli Anita, Vizeli Réka
A rendező munkatársa: Kovács Anna
Koreográfus: Bakó Gábor
Rendező: Vizeli Csaba

Leírás: 
A Ternovszky Béla által rendezett Macskafogó igazi kultuszfilm, minden idők egyik legsikeresebb magyar rajzfilmje,– Szikora Róbert és Valla Attila szerzőpáros keze alatt – musical formájában éledt újjá. 
Varázslatos dalok könnyfakasztó humorral fűszerezve, akciódús történetben tárják elő a kultikus szereplők (Mr. Tájföl, Safranek, Lusta Dick) és új partnereik kalandjait. Az 1986-ban készült rajzfilm mit sem vesztett a népszerűségéből. A macskák és az egerek közötti gengszterháború már a végső összeomlás szélére sodorja az egereket, de Grabowski, a kiégett titkos ügynök egér, önként vállalt száműzetés után elindul Pokióba, hogy megmentse az egértársadalmat és kiszabadítsa az elnök elrabolt leányát. A macskaszindikátus vezetője patkány kommandót indít üldözésére, melynek során macska-egér barátságok, nagy szerelmek és véget nem érő kalandok kísérik szereplőinket.

Címke:
Okt.23.

Kisbér Város Önkormányzata és a Wass Albert Művelődési Központ és Városi Könyvtár tisztelettel meghívja Önt és kedves családját, barátait 2018. október 23-án (kedden)
az 1956-os forradalom és szabadságharc tiszteletére rendezett városi megemlékezésre.

Programok:
16 óra - Történelmi fórum – Dr. Váradi Natália történész, egyetemi docens előadása – WAMK Kamaraterem

17 óra - Koszorúzás a Pilbauer közben

18 óra - Ünnepi műsor a Wass Albert Művelődési Központ színháztermében - Belány Róbert és Pécsváradi Zoltán
szerkesztésében „A vezér nélküli forradalom 1956.” című dokumentumfilm vetítése

Ünnepi köszöntőt mond:
Czunyiné dr. Bertalan Judit - országgyűlési képviselő és 
Dr. Váradi Natália – egyetemi docens

A műsorban közreműködnek: a Táncsics Mihály Gimnázium tanulói, a Langallik Néptáncegyüttes és a Syncron Band

Címke:
Vuk

VI. Országos Rajzfilmünnep 2018. október 26-28.
Rajzfilmek Kicsiknek és Nagyoknak: ingyenes filmvetítések, családi- és gyerekprogramok országszerte.

Kisbér


Wass Albert Művelődési Központ és Városi Könyvtár
 

2018.október 27. 10:30


VUK kalandjai

A Falkavadászat keretein belül......várunk minden érdeklődőt...
 

részvételi díj: ingyenes

Címke:
Falkavadászat

FALKAVADÁSZAT - 2018. OKTÓBER 27.

HELYSZÍN: HÁNTA, KISBÉR – LOVARDA TÉR

Falkavadászat programjai:
10:00 Köszöntő 10:15 Falkavadászat – 1. futam ( Hánta)
12:00 Szünet 13:30 Falkavadászat – 2. futam ( Hánta)
14:50 Hallali – záróceremónia (Lovarda tér)

WAMK színházterem: 10:30 VUK kalandjai – filmvetítés

Lovarda tér – színpad
15:00 Vadászkamara kürtegyüttes műsora
15:30 WOLF K9 őrző-védő kutyás bemutató
16:00 LGT emlékzenekar 18:30 NOISE +
20:00 Nosztalgia disco

Címke: