WassAlbertMűvelődésiKözpont „hagyományt örökíteni és a jövőt szolgálni”


Kisbéri Városi Könyvtár




Hír

Szeptember 15-én városunk is csatlakozott az országos programokhoz, a Kiskastélyban és a Lovardában vártuk a látogatókat, mindkét hétvégi napon 10 órától múzeumi tárlatvezetéssel egybekötött városnéző sétát tettünk, szombat délután 14 órától kézműves és hagyományőrző programokkal fogadtuk vendégeinket.

Varga Mónika csipkekészítő időszaki tárlatot rendezett be a Kiskastély nagytermében, melyet még szeptember 27-ig tekinthetnek meg ( szombat 10:00-16:00, k-sz-cs: 10:00-16:00 óráig).

A kistérségi kézművesek mellett a WAMK táncosai is bemutatkoztak a Kiskastély udvarán, majd meg is táncoltatták a jelenlévőket.

Köszönjük Sivinger Marianna óvónő (lovacska készítés), Varga Mónika csipkekészítő, Lehelvári Pál keramikus, Nyilasi-György Zoltán fafaragó, valamint a Bakony Baranta Kisbéri Tizede tagjainak (íjászat és harci kereszt dobás) önzetlen közreműködését.

A közeljövőben szeretnénk rendszeressé tenni a kézműves-hagyományőrző délutánokat, reméljük még több látogatót vonzva városunk egyik legszebb és legértékesebb épületébe.

További felvételek a WAMK Facebook oldalán és hamarosan a galériában

Címke:
Greinerné Zsóka tanárnő és Herman Dániel

 

Szeptember 10-én nyitottuk meg Herman Dániel grafikai kiállítását, aki a bakonyszombathelyi Benedek Elek Általános iskolában járt először képzőművészeti szakkörre, majd a Táncsics Mihály Gimnáziumban érettségizett. Rajztanárához, Greinerné Ábrahám Erzsébethez egy évig üvegfestésre, 4 évig rajzra járt. Jelenleg a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem építészkarán tanul.

A rajzot tanulók számára különösen tanulságos, többek között számos portrét felvonultató tárlatot Greinerné Ábrahám Erzsébet tanárnő nyitotta meg, biztatva a többi tehetséges kisbéri és környékbeli alkotót is a bemutatkozásra. Zsóka néninek ezúton is köszönjük lelkes közreműködését!
A kiállítást egy hónapig, a könyvtár nyitva tartási idejében tekinthetik meg az érdeklődők a WAMK emeleti kiállító terében.

KÉPEK

Címke:


Ismét táncfoglalkozás indul Kisbéren a Művelődési Központban az általános és középiskolások számára. Ha szeretsz táncolni közöttünk a helyed!
A tanfolyam a társastánc és a balett alapjaira épül, de magában foglal mozgás- és tartásjavító foglalkozásokat,  valamint dinamikus, látványos tánckoreográfiák elsajátítását, népszerű, ismert zenékre.

Megbeszélés és beiratkozás 2012. szeptember 05-én (szerdán), 17.00 órakor a Wass Albert Művelődési Központban.                            

Hullámné Csapó Éva
                                    30 / 227 - 2206

Címke:

KISBÉRI CSALÁDI NAP      2012. JÚLIUS 28.SZOMBAT

KÉPEK A GALÉRIÁBAN HAMAROSAN!!!

A KISBÉRI CSALÁDI NAP TÁMOGATÓI:

VÁROSIGAZGATÓSÁG
SEWS AUTÓKÁBEL MAGYARORSZÁG KFT. -KISBÉR

FERENCZY JÓZSEF
ŐSZI NAPFÉNY IDŐSEK ITTHONA
DR. UDVARDI ERZSÉBET
DÁKAI JÓZSEF
VADERNA TAMÁS
BÁBOLNAI MÉNESBIRTOK KFT.
K&H BANK
EZÜSTKEHELY GYÓGYSZERTÁR
TÓTH JÁNOS
ÁFÉSZ KISBÉR
T-BAU MARKT KFT.– KISBÉR
TELENOR KISBÉR
BÉKÁSI IMRE
POLGÁR MIHÁLYNÉ ÉS TÁRSA SZIKVÍZ
BALOGH ROLAND
TURJÁK TÜNDE – ORCHIDEA VIRÁGÜZLET
BALOM GYŐZŐ
KEDVENC CUKRÁSZDA
KINCSEM WELLNESS HOTEL
TŰZOLTÓSÁG – KISBÉR
ZÁMBÓ ISTVÁN
VITA-SÜTŐ KFT.
HARMATH ATTILA
CSÁSZÁRI PÉKSÉG
BÁBOLNAI PÉKSÉG
VITHALM ANTAL
BELÁNY RÓBERT
SZARVAS SZILVESZTER
PASKA GYULA

A VÁROS NEVÉBEN KÖSZÖNJÜK A HOZZÁJÁRULÁST!

Hálásan köszönjük továbbá segítőink közreműködését is, hogy hozzásegítettek bennünket rendezvényünk sikeréhez:

Kisbéri Kistérségi Szociális és Gyermekjóléti Alapellátási Központ munkatársai - arcfestés, lufihajtogatás
Gyöngyszem Óvoda munkatársai - Meseudvar
Rendőrség-Kisbér
Bognár János - pénzgyűjtemény bemutatása
Balya Gáborné, Becker Tiborné - karszalag-árusítás

Bakony Baranta Kisbéri Tizede - bemutató, gyermekfoglalkoztatás

Fehér Tibor-hangosítás

Barta Lívia - kerekítő foglalkozás
 

Címke:
ket-seg1.jpg

Szeretettel meghívjük Önt és kedves családját

KŐSZEGI ANNA MÁRIA kárpitművész

"A FONALAK MESÉLNEK"

című kiállításának

és ifj. BÉKÁSI IMRE "KÉPES MÚLTIDÉZŐ" című Kisbér történeti fotókiállításának

ünnepélyes megnyitójára

2012. JÚLIUS 20-ÁN 17 ÓRÁRA

a WAMK emeleti kiállító terébe.

A megnyitón művészetéről beszél Kőszegi Anna Mária, közreműködik Kisbér Város Pro Cantata Kórusa.

A kiállítás megtekinthető július végéig, a Kisbéri Családi Nap rendezvény idején is.

Címke:
Kórustalálkozó.JPG

150 ÉVES A KISBÉRI DALÁRDA

2012. június 30-án este 18 órakor kiállítás nyílt a WAMK-ban a 150 éve alakult Kisbéri Dalárda tiszteletére. A kiállítás a Dalárda és más kisbéri kulturális csoport történetét meséli el képeken és plakátokon. A tárlat különlegessége a 100 éves jubileum zászlaja (melyet Kardos Csaba bocsátott rendelkezésünkre, akinek ezúton is köszönjük!), valamint egy korabeli tábla, amelyet a Dalárda felvonulásokon használt. Az anyagot gyűjtötte, és a kiállítást megnyitotta Hegedüs Pali bácsi, a Honismereti Kör vezetője. A kiállítás a WAMK emeleti kiállító terében július derekáig, majd a  földszinten a bejáratnál év végéig várja a látogatókat.

A jubileumi ünnepség a színházban folytatódott, ahol a kórustalálkozón dr. Udvardi Erzsébet polgármester asszony köszöntötte a vendégeket, méltatta a helyi kórus szerepét, akik igaz maroknyian vannak, de az este folyamán bebizonyították, hogy méltó utódai nagy múltú elődeiknek, nem morzsái, hanem kovászai Kisbér kulturális életének. Kisbér Város Pro Cantata Kórusa és a Kispesti Vegyeskar koncertjeit követően közös énekléssel és baráti beszélgetéssel zárult a tartalmas este.

A kiállítás létrejöttének fő támogatója Andrásiné Szőgyényi Zsuzsanna (Circle Art nyomda), akinek ezúton is KÖSZÖNJÜK közreműködését! 

Hálásan megköszönjük az Őszi Napfény Szociális Otthon munkatársainak a vendéglátáshoz elkészített vacsorát!

A kiállítás a WAMK emeleti kiállító terében július 13-ig tekinthető meg, majd a földszinten a bejáratnál év végéig várja a látogatókat.

Június 23-án mazsoretteseink fergeteges gálát adtak színpadunkon.

Már több éve hagyomány, hogy a kisbéri Royal Mazsorett Csoport tagjai a nyár folyamán tanévzáró gálával mutatkoznak be. A lányok idén június 23-án, szombaton 18 órai kezdettel várták az érdeklődőket a WAMK színháztermébe. A három korcsoportban dolgozó tagok Túri Enese csoportvezető irányításával, nagy lelkesedéssel készültek fel a műsorra. Volt hagyományos menettánc magyaros dallamokra, zászlókkal, de a modern zene és a rock & roll világába is elkalauzoltak bennünket, különleges élményt nyújtott a fénybotokkal kiegészített produkció is. Több tanonc mutatkozott be szóló, ill. duettszámokkal, tanúbizonyságot adva az elmúlt évben megszerzett tudásról. Gratulálunk az egész éves szorgos, kitartó munkátokhoz!

Köszönjük Katona Szabinának az önzetlen közreműködést, aki az este folyamán kiemelkedő énektudásával szórakoztatta a nagyérdeműt! Képek a galériában.

Címke: